Légy nagyvonalú!

nagyvonalu_gondolkodasNem olyan régen olvastam David J. Schwartz – Gondolj merészet! című könyvét. Az író arra szólít fel már az elején, hogy “légy nagyvonalú”!

Oké, mondtam magamban, nagyvonalú leszek, és nagyvonalúan fogok gondolkodni. Csakhogy ezt ahogy elhatároztam, kb. abban a percben el is felejtettem, hiszen ahogy olvastam tovább a könyvet, újabb és újabb információkat akartam megjegyezni. (Nem véletlen tanácsolja maga a szerző is, hogy ezt el “kell” olvasni újra, és újra, és újra…)

Tegnap este egy kedves évődés világított rá a nagyvonalú gondolkodás lényegére – annak ellenére, hogy ezt már gyakorlom egy ideje, csak nem tudatosult bennem, hogy ez mit is is jelent valójában -, és arra, hogy az emberek többsége valójában mennyire kicsinyesen gondolkodik. Ez akkor tudatosult bennem, amikor kimondtam a varázsmondatot:

– Én nagyvonalú vagyok, nem azt nézem, ki mit érdemel…

És ez volt az a pillanat, amikor megértettem, mit is akar jelenteni a nagyvonalú gondolkodás, és azt is megértettem, hogy ez nem is olyan egyszerű feladat, hiszen én magam is életem legnagyobb részében kicsinyesen gondolkodtam. Osztottam, szoroztam, mérlegeltem, ki mit érdemel, és annak függvényében reagáltam dolgokra.

Igen erősen élt bennem az a fajta gondolkodás, hogy “ha te úgy, akkor én is úgy”,  “na ne hogy má’ majd én, amikor te meg…” Az a tipikus ki mit érdemel állandó mérlegelése, amikor azt hittem, veszítek, ha többet adok, ha elnéző vagyok, ha megbocsátó vagyok, ha megértő vagyok.

Mert ugye, mennyivel erősebb vagyok, ha “visszaütök”, ha bosszút forralok, ha szidok, ha gyűlölök, ha irigykedek, ha kárörvendek…

Most egy nagyon csúnya indulatszó buggyant ki belőlem, kifejezvén, mennyire rosszul gondoltam én ezt valamikor. De örömmel fedeztem fel magamban a változást, és örömmel nyugtázom, hogy nem, már nem így gondolom! :)

Már-már hiányzik a megszokott reakció, mert feltűnik, hogy ezt “nem így szoktam” és ezzel a gondolattal elérkeztem egy másik fontos ponthoz:

Úton-útfélen azzal a megállapítással találkozik az ember, hogy a sikeres és a sikertelen embereket a gondolkodás módjuk és a szokásaik különböztetik meg egymástól.

Annyira a szokásaink rabjai vagyunk, hogy észre sem vesszük. Elvárásokat támasztunk, megsértődünk, kritizálunk, és számtalan negatív reakciót adunk egy-egy élethelyzetre, annak függvényében, hogy milyen hatás ért minket, és tesszük ezt sokszor zsigerből, pusztán megszokásból!

Tipikus hozzáállás, hogy nem adok a csokimból, mert te sem szoktál adni. Nem köszönök, mert soha nem szoktál visszaköszönni.

Nem adok, mert nem érdemled meg, nem leszek udvarias, mert nem érdemled meg… Megsértődök, mert ilyen helyzetben az emberek meg szoktak sértődni… Néhány éve kezdek szépen rájönni, hogy ez mekkora marhaság! Igen, eleinte tudatosan oda kell figyelni, hogyan reagálunk, de aztán tudattalanul is menni fog, amikor már szokás lesz belőle.

Akkor is adok csokit, ha te nem szoktál, akkor is köszönök, ha “soha” nem köszönsz vissza… Szóval nagyvonalú leszek, és nem miattad, hanem magam miatt, mert ettől jobban fogom érezni magam, és ennyi!

Érdemes figyelni a másik fél reakcióit, amikor nem úgy reagálsz valamire, ahogy azt tőled megszokták, vagy ahogy azt “elvárják” ilyen esetben! Nagyon szórakoztató tud lenni a másik arcára kiülő totál döbbenet, amikor arra számít, hogy te majd jól besértődsz, és duzzogni fogsz, erre te nyugodt maradsz, és csupa derű, mintha nem történt volna semmi… És tényleg! Mi történt? Pusztán annyi, hogy meghoztál egy döntést, ami számodra sokkal pozitívabb érzéseket generál, mint  a korábbi reakciók: a düh, harag, irigység, stb.

Ha jól belegondolunk, minden kapcsolatunk sikerét és bukását ez fajta gondolkodásmód határozza meg. Teljesen mindegy, hogy baráti kapcsolatról van szó, szerelemről, vagy csak a szomszédról.

A nagyvonalú gondolkodás varázserővel bír. Használd ki!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.