Ne ítélj!

Pontosabban ne ítélkezz!

És ezt annyira nehéz betartani! Számtalanszor beleesünk ebbe a hibába mindannyian. Én is. Látunk, hallunk valamit, és képesek vagyunk azonnal véleményt formálni, úgy hogy nem látjuk át az egészet, nem látunk bele a történésekben, és máris mondjuk a magunkét. Pedig csak részinformációink vannak. Csak egy parányi szelete a valóságnak az, ami elénk tárul.

Nekünk persze kereknek tűnik, hisz a látottak/hallottak önmagukban is megállják a helyüket, de aztán rendszerint kiderül, hogy nem ott kezdődik ám a sztori! Jön a “Jaaaaa! Így mindjárt más!” című helyesbítés és akkor újraalkotjuk a véleményünket.

Akkor is ugyanez a helyzet, ha valakinek a panaszáradatát halljuk, és el vagyunk képedve, hogy lehet ennyire aljas, bunkó és nem is tudom még milyen az a másik. Aztán találkozunk azzal a másikkal, az “aljas, bunkóval”, és ő is elmeséli a történetét a saját szemszögéből. És akkor ott állunk döbbenten, és nem tudjuk eldönteni, akkor most ki a “hülye”?

Életem során többször találtam magam ilyen szituációban. Volt szerencsém ugyanazt a sztorit több irányból is meghallgatni, és mindig azt várták el tőlem, hogy foglaljak állást, természetesen a panaszkodó oldalán.

Középen állva mindig arra a megállapításra jutottam, hogy mindenkinek igaza van. Ha az egyiket hallgatom, akkor neki, ha a másikat, akkor neki. Szolidaritásból soha nem kezdtem csak úgy “utálni” valakit, mert éppen azt várják el tőlem.

Megtanultam, hogy rengetegféle igazság létezik, és tulajdonképpen mindenkinek igaza van.

Ezeknek a gondolatoknak a megerősítését fejezi ki az alábbi fotó, amit egyik gyalogos közlekedésem alkalmával készítettem. Siettem, nem volt időm az igazságon gondolkodni.

igazsag_01

Hirtelen megrökönyödtem a látványon, és nem tudtam hová tenni magamban, hogy most mi vaaaan? Hogy néz ki ez a fa? Hogy kerül az ágai közé diófalevél?!

Ha emberről lett volna szó, ilyenkor szoktuk kérdezni magunktól: “Ez hülye?!” Ítélkezünk, véleményt alkotunk, ahelyett, hogy egy másodperccel is tovább gondolnánk az első benyomásunkat. Ahelyett, hogy megengednénk magunknak azt, hogy egy icipicit is a dolgok mögé nézzünk. Ne csak a felszínt lássuk, – mint én itt, ebben a helyzetben, mert azalatt a pár másodperc alatt az agyam nem tudta értelmezni, hogy mit lát – nézzünk a dolgok (a fa mögé), és akkor talán érthetővé válik a másik ember viselkedése, reakciója, bárminemű megnyilvánulása.

Még akkor is, ha valakiről alapból azt gondoljuk, hogy egy “taj paraszt”. Ha ismernénk az ő igazságát, valószínűleg megértenénk, hogy nem tud másképp viselkedni, mert…

És itt most felsorolhatnánk, számtalan dolgot, mitől válhat valaki tartósan, vagy átmenetileg bunkóvá, de ebben az esetben ez nem lényeges. (Lehet, hogy gyerekkorában állandóan verte az apja, folyton megalázták, stb.)

Mi persze már tudjuk, hogy ezen lehet változtatni. Nem szabad hagyni, hogy a múlt eseményei rossz hatással legyenek a jelenünkre, és ezáltal a jövőnkre. De azt is tudjuk, nem mindenki érett a változásra, és azt erővel senkire nem lehet rákényszeríteni.

És íme az igazság:

igazsag_02

Az igazság, ami csak a másik oldalról látható. Meg kellett kerülni a fát ahhoz, hogy észrevegyem, szorosan a tövében lapul egy diófácska. Olyan vékonyka, és olyan szorosan, hogy ez nem volt minden irányból észrevehető.

Valahogy így van ez az emberekkel is. Az ő igazságuk is néha alig észrevehető, csak egy apró gesztus, egy alig észrevehető rándulás, egy sóhaj, egy elejtett mondat ami árulkodik arról, hogy a mélyben, vagy éppen a “fa mögött” van még valami, ami más fényben tünteti fel az adott pillanatot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.