Nemrégiben olvastam egy cikket a Nők Lapja Café-n a “névrabló” exfeleségekről. Korában is sokat gondolkodtam már ezen, de most újra elmorfondíroztam ezen a kérdésen, ugyan mi az oka annak, ha valaki válás után is megtartja férjezett nevét.

Ez a cikk olyan helyzetekre is rávilágít, amire magamtól nem gondoltam volna, mint pl.: gazdasági érték. Hát nem tudom…

Hogy őszinte legyek, nem tudom megérten azt a szituációt – láttam ilyet nem egyet – , amikor válás után az exfeleség elhordja mindennek a volt férjét, de esze-ágában sincs letenni a nevét. Ez miért van? Ha én ennyire gyűlölöm a másikat, hogy úton-útfélen kígyót-békát kiabálok rá,  akkor én igyekszem megszabadulni a nevétől is, nehogy má’ nap, mint nap emlékeztessenek arra a “szemétládára” nem? (Hivatalos ügyintézés, levelek a postaládában, bemutatkozni egy idegennek, stb.)

Függetlenül attól, hogy én milyen körülmények között váltam el, nekem az volt az első dolgom, amint megkaptam a jogerős ítéletet a válásról, hogy rohantam az önkormányzathoz kiváltani az új anyakönyvi kivonatot, aztán irány az okmányiroda! Számomra fontos volt, hogy visszaszerezzem “magam”! Odáig jutottam, ha újra kezdhetném, soha-soha nem választanám azt a formát, hogy Valakiné. Ez azt fejezi ki számomra, hogy Valakinek a tulajdona vagy! Na, ezt már nem! Én ÉN vagyok! Egy önálló, független ember. (Már amennyire független lehetek a mai világban, hiszen függök a fizetésemtől, a munkahelyemtől és még sorolhatnám… Na, mindegy, ez egy másik téma!) Lényeg, nem hiszem, hogy az összetartozás kifejezéséhez össze kell kutyulni a neveket. Mint látjuk, egy kapcsolat minőségét nem az határozza meg, hogy van-e róla papírod, és éppen milyen név áll a személyi igazolványodban.

Nekem ez a szituáció különösen akkor furcsa, amikor a nő még akkor is a volt férje nevét viseli, amikor már évek óta új kapcsolata van, együtt él egy másik férfival. Van benne valami múlthoz való ragaszkodás, és szerintem ez a helyzet nem lehet kellemes az új partnernek sem, hiszen a nő, akivel “fut”, nem az ő nevét viseli, és ez a kisebbik baj. Nem kell minden kapcsolatnak házassággal végződni, de az biztos, hogy aki nem meri visszavenni a lánykori nevét, az fél önmaga lenni. Inkább elrejtőzik egy név mögé, ami alatt bárki lehet.

Nekem azt jelentette, amikor visszavettem a nevem: Végre önmagam lehetek! Természetesen nem ugyanaz, aki a házasság előtt voltam, hanem egy sokkal tapasztaltabb, érettebb valaki, de akkor is én, akivé az idők folyamán váltam.

Persze, mindenki maga dönti el, szükséges-e számára névváltoztatás válás után, van-e ennek jelentősége az életében, vagy sem.